A SZOCIÁLIS MISSZIÓTÁRSULAT – amely az első magyar alapítású női szerzeteskongregáció –, hazánk szegényeinek megsegítésére alakult 1908-ban.
Lelki atyánk: Prohászka Ottokár (1858–1927)
Alapítónk: Farkas Edith (1877–1942)
Történelmi előzmény
A XIX. század végének legnagyobb problémája a munkáskérdés volt. A kort az egész kontinensre kiterjedő nagymértékű iparosodás jellemezte, amit ugyanakkor kétszer szakított meg gazdasági válság (1857, 1873), jelezve a rendszer instabilitását. Az ipari munkások elszakadtak a korábbi természetes társadalmi közegüktől és védtelenné váltak. A kizárólag a profitot szem előtt tartó vállalkozói felfogás miatt embertelen körülmények között voltak kénytelenek dolgozni. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a városlakók számának ugrásszerű növekedésével nem tartott lépést a lakások száma, így a családoknak rendkívül rossz, egészségkárosító körülmények között kellett élniük. XIII. Leó pápa (1878–1903) hatalmas történelmi érdeme, hogy felismerte: az egyháznak nem csak el kell ítélnie a fellépő hibás tanokat, hanem helyette válaszokat is kell adnia a társadalmi problémákra. Ilyen hatások segítették elő a talán legtöbbet hivatkozott pápai enciklika, az 1891-ben kibocsátott Rerum Novarum megjelenését. Forrás: Huber Szebasztián, A katolikus egyház politikai és szociális enciklikái és történeti hátterük, Kereszténydemokrácia, 2003. május
A Szociális Missziótársulat hajnala 1908–1932
A Szociális Missziótársulat a századelő katolikus nőmozgalmaiból, a Nővédő Egyesületből és a Patronázs Egyesületből nőtt ki. Az alapító Farkas Edit – nem utolsó sorban Prohászka Ottokár korszerű szociális útmutatása nyomán – felismerte, hogy a polgári társadalomban megváltozott a nők helye és szerepe, s a problémák megoldására már nem elégségesek a hagyományos jótékonykodási eszközök. Ehhez már a nőkérdéssel foglalkozó, képzett és hivatásos testvérek közössége szükséges: ez lett a Szociális Missziótársulat. Az 1908-ban alakult társulat első anyaháza Szikszón létesült, amelyet Kassa akkori szociális érzékű püspöke, Fischer-Colbrie Ágoston bocsátott rendelkezésünkre. (A rend anyaháza 1913-ban Budapestre költözött.) Apránként kibontakozott a társulat szervezete , kialakult a célkitűzések megvalósításához szükséges eszköztár. A közösség lelkigyakorlatokat szervezett, szociális és vezetőképző tanfolyamokat tartott, sajtója, könyvkiadása volt. Missziósházakat, iskolákat, napköziotthonokat, népkonyhákat, árvaházakat működtetett. Országos szervezőmunkát végzett a katolikus nők között, akiket asszonyszövetségekbe, ifjúságcsoportokba, kistestvér-mozgalomba tömörített. 1923-ban Farkas Edith egy új szabályzattervezetet mutatott be a közösségnek. Ennek okán Slachta Margit vezetésével összesen 29 nővér hagyta el a Missziótársulatot. Ők alapították meg a Szociális Testvérek Társaságát . A két ágra szakadása megrázta a társulatot, de tovább haladt a maga sajátos útján. 1932-ben a Missziótársulat végleges egyházi jóváhagyást nyert. Forrás: A katolikus egyház története Magyarországon, V/2. A női rendek, (2011.04.18.)-http://www.tankonyvtar.hu/katolikus-vallas/katolikus-egyhaz-080903-33 Dr. Beöthy Zsuzsanna Cecília SM, Röviden a 100 éves Szociális Missziótársulatról, Kézirat 2008
Az egyházi jóváhagyás után 1932–1950
A célkitűzések nem változtak: az egyház szolgálatára lenni a liturgikus apostolkodásban és a katolikus nők szociális munkára való szervezésében. A létszám rohamosan nőtt, a szervezőmunka kiszélesült a kerületi, helyi szervezetekre. Megerősödtek az asszonyszövetségek, a kistestvér-mozgalmak és menhelymunkák, a kórház- és fogházmissziók, a gyármisszió pedig, mint új forma jelentkezett. A társulat még fokozottabban az ifjúság felé fordult, és egyre jobban hangsúlyozta a világi keresztények szerepét. Farkas Edit 1942-ben bekövetkezett halála fájdalmasan érintette a nővéreket, de lankadatlan erővel haladtak tovább az általa mutatott úton. Budapest ostroma alatt (1944–1945) a nővérek segítették a sebesülteket, a haldoklókat, eltemették a halottakat. Az Anyaházban száznál is több hajléktalan gyermekről és felnőttről gondoskodtak. Az első megválaszott kormány köszönettel igazolta a szerzetesi munkát. 1950-re a testvérek száma 200 fölé emelkedett. Forrás: Molnár Sándorné Dr. Szolnoky Erzsébet, Halálfogytiglan életre ítélve, Szociális tevékenységű szerzetesek, NOVADAT 1991 Dr. Beöthy Zsuzsanna Cecília SM, Röviden a 100 éves Szociális Missziótársulatról, Kézirat 2008
A szerzetesrendek feloszlatása idején 1950–1989
A szerzetesrendek feloszlatása – az úgynevezett szétszóratás – a Missziótársulatot sem kerülte el. A nővérek plébániákon és világi munkahelyeken élték rejtett missziós hivatásukat. Egy részük mint kántor, hitoktató, mások kórházakban ápolóként, iskolákban, óvodákban próbáltak elhelyezkedni, valamint szociális karitatív munkát vállaltak, hogy megélhetésüket biztosítsák. A világi kenyérkeresethez jutott missziós nővérek esélyt kaptak arra, hogy a munkahelyek légkörét krisztusibb szelleművé alakítsák. Nemcsak a missziós nővéreknek, a magyar Egyháznak, és sok szegény magyar rászorulónak, de nemzetközi viszonylatban is sok szükséget szenvedőnek jelentett komoly támogatást néhány nővérünk – köztük a szentéletűnek tartott Boer M. Judith – külföldrõl történõ segélyakció ja. Rendi utánpótlás ebben az időben nem volt. A nővérek személyes kapcsolatok ápolásával, a társulati imák végzésével, temetőlátogatásokkal, jubileumi templomi találkozókkal tartották a kapcsolatot az Éltető Lélekkel és egymással. Forrás: Dr. Beöthy Zsuzsanna Cecília SM, Röviden a 100 éves Szociális Missziótársulatról, Kézirat 2008
Az újraindulástól a centenáriumig 1990–2008
A Kis-Sváb-hegyen, a Tusnádi utcában volt egy kis családi ház, ahol néhány nővérünk a szétszóratás idején együtt élt. Ez a ház és ez a közösség lett kiindulópontja a rendszerváltozás után újjáéledő Missziótársulatnak. A régi nővérek közül többen az első hívó szóra beköltöztek, továbbá új hivatások is jelentkeztek. Mogyorósi Erzsébet Józsa és Mózes Emma Ancilla nővérek vezetésével megkezdődött a közösségi élet. De a munkát, melyet 1950-ben abba kellett hagyni, nem lehetett ugyanott és ugyanúgy folytatni. Intézményeink újjászervezése az újabb társadalmi igényeket, létszámunkat és korunkat megfontolva történt: A Krisztina körúton lévő Anyaház egy részét átengedtük az Apor Vilmos Tanárképző Főiskolának. Csobánkán a volt Prohászka Ottokár Hadi Árvaházhoz tartozó birtok egy részét a Közép-európai Cserkészpark Alapítvány nak adtuk tartós használatba. A birtok másik részét, valamint a „kastélyt” és több más épületet a Dévai Szent Ferenc Alapítvány nak ajándékoztuk. Itt épült fel Böjte Csaba testvér vezetésével a Prohászka Ottokár Élet Háza, mely a krízisben lévő családoknak, leendő édesanyáknak ad otthont. A Kis-Sváb-hegyi hitéleti központban egyetemi kollégiumot nyitottunk. Lelkes kültagjaink segítségével jött létre Szikszón a Bethánia Óvoda valamint Keszthelyen a Farkas Edith Szakiskola. Időskorúak részére két tartós bentlakásos ápoló-gondozó otthont létesítettünk, Szikszón a Bethánia Szeretetotthont, Budapesten pedig a Farkas Edith-ről nevezettet. Jelenleg 100 fő világi dolgozóval és kültagjainkkal 300 ellátottat mondhatunk reánkbízottaknak. Forrás: Dr. Beöthy Zsuzsanna Cecília SM, Röviden a 100 éves Szociális Missziótársulatról, Kézirat 2008
„A jövőt az Isten tudja. A szociális tevékenységre nehéz idők következnek, de a valódi virágzást, az egyszerűséget, az alázatosságot, a rejtett szeretetet nem hervasztja el semmi őszi fagy. Új világ, új emberek, új szellem és ihlet kell. A földet el nem hagyjuk, de törekvéseinkkel s reményeinkkel az égben járunk. A szeretetre mindig szükség lesz,... a társadalmi igazságtalanságokat is mindig ki kell egyenlíteni,...”
Farkas Edit